2013. február

Ifjúsági rovat

Sok szeretettel köszöntöm a Testvéreket az ifjúság nevében. A mostani rovat arról az eseményről fog szólni, amely már hónapok óta kitette a gondolataink és imáink nagy részét, amelyre az időnkből is sokat szántunk, készültünk rá énekekkel és lelkes szívvel: az előszilveszterről.

Mint ahogy azt a testvérek is tudják, hiszen többször hirdetve volt a gyülekezetben, december 29-én rendeztük meg ezt az ifjúsági eseményt az imaházunkban. Már a tanév elején belekezdtünk a szervezésbe, gondolkodtunk az előadó személyén és azon is, hogy melyik zenekart hívjuk a koncertre. A szervezés főként ifivezetőinkre hárult, akiknek köszönjük a sok fáradozást. Több név és együttes is felmerült, akik közül többen sajnos nem tudták vállalni hogy köztünk legyenek azon az estén. Nagyon örülök és hálás vagyok, hogy Isten irányított minket ebben a témában is, mert úgy érzem egy nagyon jól sikerült, áldott alkalmon lehetünk túl. Sok dolgunk volt az előkészületeket illetően. A díszítésért én feleltem és már két nappal az esemény előtt elkezdtünk csinálni. Köszönöm azoknak, akik segítettek megvalósítani a terveimet a díszítést illetően. (Petra, Hanga, Anyu, Ede, Krisztián, Atti, András). Sokat rajzoltunk, vágtunk, ragasztottunk, hajtogattunk a szobám padlóján ülve, de nagyon megérte, mert szerintem a plakátokon keresztül is sikerült jó hangulatot teremteni és kicsit ráhangolódni és elgondolkodni az est témáján, ami a „Kereszt-utak” nevet kapta. Az esemény este öt órakor kezdődött. Bemelegítésként néhány játékkal indítottuk, aminek a vezetésével én voltam megbízva. Izgatottan készültem egy kvízzel illetve néhány vicces történettel és kíváncsian vártam, hogy miként fogják fogadni a fiatalok ezeket a játékokat. A sok nevetésből azt a következtetést vontam le, hogy jól érezték magukat közben és emellett én is nagyon jól szórakoztam. Továbbá sokat készült mindkét dicsőítő csapat. Az idei évben két csoport is kiállt vezetni az éneklést, úgy gondolom mind a ketten nagyon ügyesek voltak, segítségükkel az én szívem is jobban ráhangolódott Istenre és nyitottabbá vált az igei üzenet befogadására. Máté András is hasonlóan gondolja:

„Nekem az előszilveszterből a legjobban a dicsőítés tetszett. Igaz, ott voltam a próbák nagy részén és többször hallottam a dalokat egymás után, de fantasztikus lelkesedéssel énekeltek. Voltak kisebb döccenések a próbákon, de az eredmény szerintem fantasztikus lett! Én büszke vagyok a csapatra, elképesztően sokat fejlődtek és szerintem a következő alkalommal még jobbak lesznek.”

Sokat készültek, gyakoroltak, köszönjük nekik az odaszánt időt, a munkát és a szolgálatot. Széll Dalma, az egyik dicsőítő csapat vezetője így ír erről a szolgálatról:

„Az este folyamán újonnan két csapat is helyet kapott a dicsőítés vezetésében. Amikor Tibi felkért erre a szolgálatra egyszerre fogott el az öröm, a félelem, a lelkesedés, és a pánik. Tudtam, hogy ez egy nagyon felelősségteljes dolog, nem lehet félvállról venni. Másrészről pedig hatalmas megtiszteltetésnek vettem, hogy mi vezethetjük be a fiatalokat az Isten jelenlétébe, és hangolhatjuk fel a szívüket az Ige befogadására. A félelmeimet Isten egyre inkább elvette, elsősorban a csapattagokon keresztül, akik az elejétől a végéig (és még utána is) nagy lelkesedéssel gondoltak erre a szolgálatra. Rajtuk keresztül nyerhettem én is őszinte vágyat, hogy az Előszilveszteren tiszta szívvel, magunkat odaszánva, minden mást kizárva dicsőítsük Istent. A készülés közben folyton bátorított, összekovácsolta a csapatot és hiányosságainkat kipótolta, hogy mind felismerjük ez által is hatalmasságát. Hiszem, hogy a szolgálatunk áldást nyert, és amiben én újra megbizonyosodtam, hogy Isten minden elkötelezett életet tud és akar használni!”

Ezen kívül készülünk többek között egy jelenettel is, ami Katona Bernát tollából származik. Máté, Ede, Bernát és én jelentkeztünk a jelenet előadására és Tibi vállalta a rendező feladatát, akiknek ezúton is köszönjük a munkát amit ebbe a szolgálatba fektettek. A próbák nagyon jó hangulatban teltek, sokat nevettünk és igyekeztük megjegyezni melyik mondat következik a másik után és hogy mikor milyen mozdulatokat, hangszínt kell használnunk ahhoz, hogy majd a fiatalok is megértsék az előadás üzenetét. Nagyon jól éreztem magam a többiekkel és úgy láttam, hogy a résztvevőknek is tetszett a jelenet, úgyhogy megérte a tanulás, Isten ezen a módon is tudott munkálkodni a szíveinkben. Az tanításra az alkalom közepén került sor. A váci lelkipásztor Meláth Attila közvetítette Isten üzenetét ezen az estén. Amellett, hogy sok nevetésben és vidámságban volt részünk a tanítás alatt, mély igei üzenetet is kaptunk. Az estét a Szélrózsa Band koncertje zárta, akik igazi dicsőítő, Urat magasztaló énekekkel érkeztek közénk. Én nagyon élveztem a velük való éneklést illetve azt, hogy olyan dalokat hoztak, amik nem csak zeneileg voltak tökéletesen kidolgozva, hanem szövegileg és lelkületileg is teljesen Isten szeretetét, kegyelmét és jóságát mutatták be.

Szeretnénk megköszönni a testvéreknek azt a sok szeretetet és támogatást, amit kaptunk tőlünk az előszilveszter lebonyolításával kapcsolatban. A nőtestvéreknek az étkeztetésben való helytállást és a takarításban való segédkezést, a férfiaknak a pakolást és az autók őrzését és mindenkinek, aki imában hordozott minket és ezt a rendezvényt. Külön köszönet jár azoknak, akik szállást nyújtottak a messziről érkezett fiataloknak. Mellettük természetesen az ifjúságnak is, mert olyan munkát is sokan végeztek ami nem volt látványos, mégis nagy baj lett volna, ha ők nem végzik a feladatukat. Így köszönjük Bencének, Eszternek és Petrának a beosztás elkészítését és Andrásnak, aki felügyelt arra, hogy mindenki a helyén legyen a megfelelő időben. Ezen kívül Máténak a vetítést és minden ifitagnak, aki teljesítette a rábízott feladatot és helytállt a büfében, ruhatárban vagy éppen a regisztrációnál. Jocó és Széll Laci szemináriumot is tartottak, ami nem kis feladat, éppen ezért sok felkészülést igényelt. Úgy gondolom, hogy az Úr nagyon megáldotta ezt az estét. A résztvevőktől pozitív visszajelzést kaptunk: nagyon jól érezték magukat, tetszettek nekik a programok, igei üzenettel tértek haza és a vacsora is ízlett nekik. Hálásak vagyunk Istennek ezért az alkalomért, hogy eszközök lehettünk és így más fiatalok is közelebb kerülhettek hozzá és a gyülekezet minden tagjáért, hiszen ez az esemény sok szervezést, fáradtságot igényelt, de elérte a célját, hiszen Isten jelen volt és munkálkodott.

 



Állandó alkalmaink

Istentisztelet
vasárnap 10 és 17 órakor

Bibliaóra
csütörtök 18.30 órakor

Gyermek Bibliakör
vasárnap 9 órától 10 óráig

Ifjúsági alkalmak
péntek 18 órától, vasárnap 9 órától

Kiscsoportos bibliatanulmányozás
vasárnap 9 órától 10 óráig

Lelkipásztori hivatal - az Imaházban
nyitva: minden hétfőn 14.00-től 20.00-ig
és minden szerdán 8.00-tól 14.00-ig
időpont egyeztetés: 06-20/449-0458

Énekóra
csüt.19.30 és vasárnap 18.30 órától

Úrvacsora
a hónap első vasárnapján a 10 órakor kezdődő Istentisztelet második felében

Közös imaóra
nyári hónapokban 9.30 órától 10 óráig

Törekvők órája
a résztvevők igényeihez igazodva

Baba-mama kör
minden páros hét szerdáján 17 órától

Előljárósági megbeszélés
a hónap első szerdáján 18 órától