Baptista Szimfonikusok - Adventi hangverseny és istentisztelet

"A Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat nagy örömmel hív mindenkit arra a nagyszabású ünnepségre, amelynek a XII. adventi Cipősdoboz Akció apropóján a BudapestAréna ad helyet december 13-án, vasárnap. 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt Budapestről és az egész országból, hogy a baptista gyülekezetekkel és a baptista fenntartású intézményekkel együtt készüljünk Jézus Krisztus születésének megünneplésére nagyszerű szimfonikus zenével, adventi üzenetekkel és az önzetlen ajándékozás őszinte örömével.

A közel kétórás program gerincét a Baptista Szimfonikusok és a Baptista Teológiai Akadémia kibővített kórusa adja, Dr. Almási Kornél Zsolt művészeti vezetésével. A csodálatos nagyzenekari darabok mellett olyan vendégművészek színesítik majd a hangversenyt mint Mező Misi, a Magna Cum Laude zenekar frontembere, Pintér Béla gospel énekes és más neves előadók.Előadásukban a legszebb klasszikus karácsonyi szerzeményeket hallgathatjuk meg, velük együtt énekelhetjük ismert egyházi énekeinket is.Az este természetesen a társadalmi szerepvállalásról is szól. Baptista vezetők adventi üzenetei mellett megható pillanatokat szerez nekünk Révész Szilvia, az országos Cipősdoboz Akció háziasszonya is. A rendezvény részeként ismert közéleti személyiségekkel átadja az idei év első cipősdoboz ajándékait, és beszámol arról a csodáról, amit az Akció jelent nehéz sorsú magyar gyerekeknek már tizenkét éve.2015. december 13-án, vasárnap 18–20 óráig a Papp László Budapest Sportarénában. Kapunyitás 17 órakor.

Jelentkezés: http://www.baptist.hu/karacsony/"

Forrás: http://www.baptist.hu/hu/esemenynaptar/adventi-hangverseny-es-istentisztelet

SzSz.jpg

Állandó alkalmaink

Istentisztelet
vasárnap 10 és 17 órakor

Bibliaóra
csütörtök 18.30 órakor

Gyermek Bibliakör
vasárnap 9 órától 10 óráig

Ifjúsági alkalmak
péntek 18 órától, vasárnap 9 órától

Kiscsoportos bibliatanulmányozás
vasárnap 9 órától 10 óráig

Énekóra
csüt.19.30 és vasárnap 18.30 órától

Úrvacsora
a hónap első vasárnapján a 10 órakor kezdődő Istentisztelet második felében

Közös imaóra
nyári hónapokban 9.30 órától 10 óráig

Törekvők órája
a résztvevők igényeihez igazodva

Sakk szakkör
a hónap első vasárnapját követő hétfőn 17 órától

Baba-mama kör
minden páros hét szerdáján 17 órától

Előljárósági megbeszélés
a hónap első szerdáján 18 órától